Vezetőség

Deményi Sarolta

elnök

1980-ban zongora szakon érettségizett a Kodály Zoltán Zeneművészeti Szakközépiskolában. 1986-ban egyetemi karvezető diplomát szerzett a Budapesti Zeneakadémián, Zámbó István, Párkai István és Erdei Péter növendékeként. 1986-tól a Debreceni Kodály Kórus énekese, majd szólamvezetője, 2006 óta betanító karnagya.1998-ban Főiskolai szintű diplomát szerzett a Debreceni Konzervatórium egyházzene szakán.1995 óta vezeti a Sol Oriens kórust. Együtt szinte minden nemzetközi kórusversenyen dobogós helyezést értek el, számos Különdíjat, Nagydíjat és koncertmeghívást kaptak. Vezetése alatt az együttes 3 CD lemezt készített, adventkor az általa szervezett kamarazenekarral rendszeresen oratóriumokat adnak elő. 2004 óta a Kórusok Országos Tanácsa (KÓTA) felnőtt énekkari bizottságának tagja. 2006 óta a Hajdú-Bihari Zenei Egyesület elnöke. Az 1996-os Bartók versenyen „A versenyprogramot leghitelesebben megvalósító fiatal karnagy számára” kiírt különdíjat kapta. 2005–ben a KÓTA díszoklevéllel tüntette ki a „Magyar zenekultúra szolgálatában kifejtett kimagasló munkásságáért”. 2007-ben Artisjus-Díjjal tüntették ki “A zenei oktatásban végzett kiemelkedő munkájáért”.

Kiss Csaba

felnőtt énekkari tagozat vezető, alelnök

1963-ban született Debrecenben. Általános és középiskolai tanulmányait Hajdúböszörményben végezte. 1986-ban szerzett matematika–ének-zene szakos tanári diplomát a nyíregyházi Bessenyei György Tanárképző Főiskolán. Később Budapesten, a Magyar Művelődési Intézetben Felsőfokú Kórusvezetői oklevelet, majd a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán Párkai István és Kollár Éva tanítványaként középiskolai énektanári és karvezetői diplomát kapott. Tanári és karnagyi pályáját Miskolcon kezdte, tanított általános, zene-, és középiskolában is. 1990-től 8 éven keresztül a miskolci Forrás Kamarakórust irányította, mely együttessel több nemzetközi versenyen dobogós helyezéseket, ill. karnagyi díjakat is nyert. 1997-óta Debrecenben él, 2006-ig az Ady Endre Gimnázium tanára, továbbá óraadó tanára volt a Debreceni Egyetem Konzervatóriumának és a Kölcsey Ferenc Református Tanítóképző Főiskolának. A Kodály Kórusban 1998 óta félállásban énekel, az utóbbi évben betanító karnagyi feladatokkal is megbízták. A 2000 januárja óta működő Vox Antiqua Kamarakórus alapító karnagya. Az együttessel a Bartók Béla XX. Nemzetközi Kórusversenyen 2002-ben I. díjat és 3 különdíjat nyert. A következő években kórusával Pécsett és Nyíregyházán nemzetközi kórusversenyeken, majd Budapesten a Kodály Zoltán IV. Magyar Kórusversenyen szerzett I. díjat. 2001 óta tagja a Canto Armonico Énekegyüttesnek is, mely együttessel 2 CD felvételen, továbbá számos hazai és külföldi színpadon szerepelt énekesi és karnagyi minőségben egyaránt. 2006 szeptemberétől a Kölcsey Ferenc Református Tanítóképző Főiskola oktatója.

 

Berkesi Sándor

művészeti bizottsági tag

    Pazár István

    művészeti bizottsági tag

      Balogh József

      zenekari tagozat vezető, művészeti bizottsági tag

      Tanulmányait szülővárosában, Debrecenben végezte. 1976-ban szerzett oklevelet a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola Debreceni Tagozatán. A zenei élet számos területén tevékenykedik. Karvezetői és karmesteri tanulmányokat Gulyás György, Erdei Péter, illetve Serei Zsolt irányításával folytatott. Aktív résztvevője volt Földes Imre zenei ismeretterjesztő stúdiumainak. Pályáját középiskolai tanárként kezdte, majd 1980-tól folyamatosan a Simonffy Emil Zeneiskola (ma: Kodály Zoltán Zeneművészeti Szakközépiskola és Zeneiskola – AMI) fuvola és kamarazene tanára, igazgatóhelyettese. Tíz éven keresztül a hivatásos Debreceni Kodály Kórus énekese és szólamvezetője volt. 1999-ben kollégáival megalapította a Flautando kvartettet, mellyel rendszeres résztvevői az ország hangversenyéletének. 2001-től a Bartók Béla Nemzetközi Kórusverseny titkára, majd 2007-2012 között igazgatója. Kamaramuzsikusként és énekesként számos külföldi országban koncertezett. Zenei írásai, kritikái rendszeresen megjelennek a sajtóban és az elektronikus médiában. 2013-tól a Debreceni Lyra Szimfonikus Zenekar karnagya.

      Brincken Györgyné (Oláh Marianna)

      ifjúsági tagozat vezető

      Takács Ildikó

      ifjúsági tagozat vezető helyettes

      1962-ben született Nyírbátorban. A nyíregyházi Bessenyei György Tanárképző Főiskolán végzett magyar-ének szakos tanárként. Majd elvégezte a Magyar Művelődési Intézet Felsőfokú Kórusvezetőképzőjét. Párkai István tanítványaként kóruskarnagy volt. 1984-től a Debreceni Kodály Kórus énekkari művésze volt, majd a karcagi Gábor Áron Gimnázium és Kováts Mihály Általános Iskola énektanára és kóruskarnagya. Később az Újkerti Általános Művelődési Központ ének-zene tagozatának, énektanára és kóruskarnagya, majd a hajdúhadházi Dr. Földi János Általános és Művészeti Iskola emelt szintű ének-zene tagozatának, énektanára és kóruskarnagya. 1999-től a Debreceni Agrártudományi Egyetem kamarakórusa, karnagya, majd a debreceni Nagytemplom énekkarának másodkarnagya, a Debreceni Egyetem Monteverdi kórusának másodkarnagya, a kisújszállási Phoenix kórus másodkarnagya.

      Szűcs Magdaléna

      felnőtt tagozat vezető helyettes

        Végh Mónika

        titkár

        Deményfalvi Ágnes

        nyilvántartás vezető

          Seprényi Anikó

          gazdasági vezető

          1954-ben született vasutas szülők harmadik leányaként. Iskolai tanulmányait a Bányai Júlia Zenetagozatos Általános iskolában kezdte. Hat évig csellózott, az iskola kórusainak tagja volt. 1972-ben érettségizett a Csokonai Gimnáziumban. 1975-85-ig a Maróthy György kórusban énekelt, majd 1997-ben a Sol Oriens kórushoz csatlakozott. Jelenleg egy fehérnemű üzletben eladó, két fiát egyedül neveli.

            Visit Us On FacebookCheck Our Feed