Többszólamú élet: Kovács Lajos

Többszólamú élet: Kovács Lajos

Hkovacs.lajosarmincöt év a mester fokú hangszerjavításban, harminc év a zeneoktatásban, tizennyolc év a hangszerforgalmazásban; egy egész élet a zenében. Elkészül hamarosan a szaxofon, újra „szólhat a csõ”, fémtestét kikalapálta, szarvasbõr párnákat rakott a billentyûk alá: Kovács Lajos hangszerkészítõ mester mutatja az éppen felújított darabot mûhelyében, ahol különös csövek, fa- és rézfúvós hangszerek és alkatrészek teremtenek zenés, mesés hangulatot. Az épületben a Cornett hangszerbolt – lassacskán bezár, de nincs sok idõ beszélgetni, mert egy óra múlva érkezik egy tanítvány, szaxofonórára.

Kovács Lajost zenetanárként ismerik sokan. Olyan pedagógusként, aki minden fellépési lehetõséget megragad, hogy tanítványai gyakorlatot szerezzenek; és hogy késõbb boldoguljanak a pályán. De ismerik szaxofonosként, a Debreceni Fesztivál Big Band baritonosaként, a Melodia Big Band vezetõjeként, sõt alapítójaként. Van, aki hangszerüzletébe jár, itt találkozott vele, és folytatahatánk: Kovács Lajos – vagy ahogy tanítványai nevezik, Lajos bácsi – életének szinte minden „szólama” a zenéhez kötõdik.

– Hogy lépett az életébe a zene? Miként kezdõdött a zenei pálya?

– Beleszülettem, belenõttem: édesapám is zenész volt, klarinétozott, gitározott. Egész kicsi koromtól fogékony voltam a dallamokra: ha a fülemhez ért egy, megpróbáltam továbbítani, dúdolgattam, énekeltem.

Négyen voltunk testvérek, mind fiúk, én a legidõsebb. Mindannyian zeneiskolások lettünk, általános iskola alsó tagozatától. Én klarinétoztam, de tanultam fuvolázni és szaxofonozni is.

– Kik azok a pedagógusok, akikre szívesen emlékezik, akik elindították?

– Tõzsér József fúvós- és ütõstanár az egyikük. Nagyon sokoldalú ember volt, tanítványainak pedig második apja. Sokat tanultam Rimóczy Éva tanárnõtõl, aki érdekesen tanította a szolfézst, sok-sok szeretettel. Most is él, úgy kilencven éves lehet. Ternyei András, az általános iskolai énektanárom is hatott rám nem csak tanárként, hanem személyiségként, erkölcsi szinten is. Végül, de nem utolsó sorban: sokat köszönhetek Adamóczky Bélának – aki a fúvósszakot beindította Debrecenben.

– Annak idején hogyan haladtak a zenei tanulmányok?

– Harmadikos koromtól zeneiskolába jártam, majd felsõ tagozatban az Úttörõ Zenekarban játszottam. Komoly munka folyt itt, komolyan is vettük. Senki sem hiányzott, nem kellett fegyelmezni a diákokat, mindenki a legjobb tudását adta a produkciókhoz. Életre szóló barátságok kötõdtek, a fellépések pedig – május 1., augusztus 20. – nagy alkalmaknak számítottak. Külföldre nem nagyon volt lehetõségünk utazni, a környékbeli kisebb településeken léptünk föl. Nyitott platós teherautókon vittek minket: igazán hangulatos volt. Az egyik alkalommal –14 évesen –megismertem egy vadászkürtös leányt. Elsõ látásra egymásba szerettünk, õ lett a feleségem.

Tanulmányaimat a Kodály Zoltán Zenemûvészeti Szakközépiskolában folytattam. Testvéreimel megragadtunk minden alkalmat a fellépésre. Kamarazenekarban léptünk föl az iskolában. Amikor csak hívtak, mentünk a város felnõtt fúvószenekaraiba: a vagongyár, a vasutasok, a postások nagyzenekarában, illetve a hivatásos katonazenekarban szerepeleltünk rendszeresen.

 

Színes középiskolai éveket éltünk. Megalkottuk a saját, tiltott zenekarunkat. Akkoriban a klasszikus zenei tanulmányok mellett nem lehetett tánczenét és jazzt játszani. Ezért is táplált minket: mert titkos volt.

 

– Milyen zenéket szerettek akkoriban a fiatalok?

– Filmzenéket, sztenderd „jazznótákat” játszottunk. A Small you are-t, a Glan Miller-számokat, a Besame Muchot és a többi ma is kedvelt sztenderdet; rengeteg swinget, tangókat. No és persze a 1963-64-ben a Beatles számok voltak nagyon népszerûek.

Nagy kedvencemmé Stúdió 11 nevû zenekar – a Magyar Rádió könnyûzenei együttese – vált. Megfogalmazódott bennem, hogy ha nagy leszek, ilyen zenét szeretnék játszani, és a big bandekben is ilyen hangzást, harmóniákat szeretnék hallani.

 

Hangszer-gyógyászat: csak szeretettel!

 

– Hogy találkozott a hangszerjavítással?

– Tõzsér József tanár úrnál ismertem meg, õ irányított Kaskötõ Gézához, aki remek fuvolista, filharmónikus zenész és kiváló hangszerész volt. Minden szabadidõmet a mûhelyében tölthettem középiskolás koromban. Az „érettségim” generáljavítás volt.

– Ez milyen javítás?

– Szétszedjük a hangszert, az elfáradt párnákat, rugókat kicseréljük, a testet impregnáljuk (vízhatlanná tesszük). Teljes felújításnál pedig apró darabokra szedjük a hangszert, és úgy hozzuk helyre. Amikor újra összerakjuk, és szépen szól: az az igazi csoda! Óriási sikerélmény!

– Minden hangszertípust javít?

– Középiskolás koromban fafúvósokat tudtam javítani (fuvolát, oboát, szaxofont, tárogatót), érettségi után Budapestre mentem a Minõségi Hangszerkészítõ és Javító Szövetkezethez: itt tanultam mindaddig, míg meg nem kaptam a katonai behívómat… Sajnos épp a legrosszabbkor.

– Miért? Mi történt?

– Hat évig laktam Budapesten, nagyon mozgalmas életet éltem, vagyis éltünk – a középiskolás csapatból majdnem mindenki a fõvárosba jött. Rengeteg fellépést vállaltunk, kisebb, könnyûzenei zenekarokban is játszottunk. A hangszerkészítés mellett ugyanis tovább tanultam szaxofonozni a Magyar Rádió stúdiójában: itt kimondottan jazzt oktattak – a hatvanas években máshol nem lehetett jazzt tanulni. A naptárunkban nem maradt sok üres hely: délelõtt iskolában ültünk vagy dolgoztunk, majd késõ estig tanultunk vagy gyakoroltunk, a szállásra csak aludni jártunk.

A Szövetkezet mellett a mesterséget Schlagmüller Béla rézfúvós-hangszerkészítõ mesternél is tanultam (a mester az Operaháznak, a „bécsi filharmónikusoknak” is javított). Egy év múlva látta, hol tartok szakmailag, és ajánlott más mestereknek. Igyekeztem mindent kitanulni: hisz itthon, Debrecenben nem lakott senki, akitõl ilyen szinten elsajátíthattam volna a hangszerkészítést. Javítottam hangszereket a zenekarnak, és az Akadémiának. Itt beindítottam a fúvós hangszerjavító szakot. Az ötlet tõlem eredt, kitartó utánajárásunkra megkaptuk rá a minisztériumi engedélyt. És ekkor, munkába állás elõtt néhány nappal megérkezett a katonai behívóm. Mást küldtem ezért magam helyett az Akadémiára. Mire leszereltem, õ vitte ezt a tanszakot. Jó érzés mégis, hogy mára sok tanulónak lehetõsége van e mesterséget tanulni; s ez köszönhetõ nekem is.

 

A szerelem döntött

 

– Miért tért haza Budapestrõl, ha ilyen mélyen beleszövõdött az ottani zenei, hangszerjavító szakmába; sõt a barátai is oda költöztek.

– Mi több, 1973-ban igen sok marasztaló ajánlatot kaptam: ebben az évben – épp 35 esztendeje – szereztem meg a mestervizsgát. S hamarosan a Hangszerjavító-szövetkezethez hívtak az egyik vezetõi beosztásba, és a mesterem, Schlagmüller Béla vállalkozását is átvehettem volna.

A budapesti mozgalmas életet is szerettem: a hangszerjavítás után este elmentünk a megbízó koncertjére, és meghallgattuk, hogy szól a hangszer.

Mi más léphetett közbe, mint a szerelem. Harmincöt évvel etzelõtt visszatértem Debrecenbe, önállóan dolgozok, óriási kapcsolatrendszerem van külföldi mesteremberekkel, cégekkel.

 

„A közeljövõ reménységei”

 

– A mûhely, illetve a hangszerbolt mindig a Honvéd utcán volt?

– Nem, 1973. november 8-án a Hotel Arany Bika udvarán egy kicsi, kétszer három négyzetméteres szobában kezdtem el dolgozni a kis munkapadomon: ez még mindig megvan, itt áll a mûhelyemben.

Három év múlva az Ûrhajósok terén folytattam a mesterséget, és 1989-90-tõl költözött a mûhely a Honvéd utcába. A hangszerbolt 1995-tõl mûködik, kereskedõ-üzletvezetõje vagyok.

– Mikor kezdett tanítani? S miért?

– Épp harminc éve lesz annak, hogy zeneiskolában tanítok. 1977-78-as tanévben hívott meg klarinéttanárnak Ibrányba Tonté László harsonatanár. Kilenc-tíz évig tanítottam itt: egyre jobban belejöttem. Autodidakta módon képeztem magam, és mindenkitõl tanultam: iskola híján – nem sajnálva idõt, energiát és pénzt –, megszereztem önállóan a szükséges tudást. A legkeményebb az anyagismeret: évtizedeken át gyûjtöttem a kottákat, hogy a növendékek bármikor, bármilyen mûvet megtanulhassanak. Mikor a diákok elérték a zenekari szintet, eszembe jutott, hogy jó lenne õket fellépésekre vinni. Magalapítottam a fúvószenekart, amely olyan szépen fejlõdött, hogy néhány év múlva arany diplomát kapott. Sikerek, szereplések, külföldi utak követték egymást.

Több diákot is felvettek a zenemûvészeti középiskolába. Késõbb el kezdtem tanítani Nagykállón, majd Tiszafüreden, Földesen, Ebesen és Hajdúhadházon – itt 13 éven át oktattam a gyerekeket; és persze mind e közben párhuzamosan zenéltem, mûködött a mûhely, a hangszherbolt.

Minden zeneiskolában volt olyan tanítványom, aki ezt a pályát választotta: hivatásos zenész, vagy –tanár lett.

– Alapítója és vezetõje a Melódia Big Bandnek, de más zenekaroknak is.

– Nagykállóban fúvószenekart szerveztem, ez is arany diplomát nyert néhány év múlva a Történelmi indulók országos versenyén. Arany minõsítéssel jöttünk haza Franciaországból, Château-Thierry-bõl; itt La Fontaine szülõházánál zenéltünk: az író születésémek századik évfordulója alkalmából rendezett versenyen.

Legnagyobb sikerélményemnek tudom be, hogy 2004-ben a régióban megalakítottam a szaxofonegyüttest hajdúhadházi növendékeimbõl – holott fiatal koromban a szaxofon még „tiltott” hangszernek számított. E csapattal a Zeneiskolai Szövetségek Országos Találkozójáról harmadik helyezést, bronz, minõsítést hoztunk haza. Sok sikert megéltünk: felléptünk a 34. debreceni Jazz Napokon, amelyrõl a neves jazz történész, Dr. Endes Mihály a következõképpen fogalmazott: “a tinikbõl összeállt együttes kellemes meglepetést, üde színfoltot jelentett, és reméljük, közülük kerülnek ki a közeljövõ sztárjai”. A Budapesti Big Band Fesztiválon Viktor Máté zeneszerzõ elismerõ szavakkal biztatta a további munkára a fiatalokat.

2000-ben megalapítottam a Debreceni Fúvószenekart. Idén lesz hat éve, hogy Hajdúböszörményben Tanyi Zoltán igazgató-karmester úrral a helyi big band tagjait összegyûjtöttük.

– Ám ezzel még nincs teljesen vége a sornak..

– Szaxofonkvartettet indítottam 2002-ben a hajdúhadházi Földi János Általános Iskolában. A fiatalok felléptek többek közt a Lengyelországi Lecha egyhetes fesztiválján. Itt a helyi médiában hangzott el, hogy az õ zenészeik csak „fegyverhordozói lehetnek a hadházi kvartettnek”.

A Big Bandekkel fesztiválokra jártunk – és járunk most is. Az ibrányi, nagykállói, hadházi diákkokkal pedig zenei táborokba utaztunk minden nyáron: Németországban, Franciaországban, Írországban és Törökországban.

– Milyen elsimerésekre emlékszik szívesen?

– Nagykálló városa bronzplakettel fejezte ki elismerését a munkásságomért; a „hadházi” Földi János Mûvészeti Általános Iksola Arany Érmével ismerte el sokéves munkámat 2007-ben, nyugdíjba vonulásm alkalmából.

– Lehetetlen kimerítõen felsorolni a tevékenységeket, eredményeket, díjakat, okleveleket. Errõl egy másik alkalomra lenne szükség. A Melódia Big Band milyen eredményeket ért el a közelmúltban?

– Elhozta a fõdíjat a törökországi Nemzetközi Mazsorettfesztiválról a maga kategóriájában. Nem egyszer nyert arany minõsítést országos fesztiválokon. Rendszeresen bemutatkozik Európa országaiba, köztük Franciaországban és Íroprszágban. A Debreceni Virágkarneválon rendszersen fellépnek, é smegnyerik az elsõ, második helyezést, vagy a négy díj valamelyikét.

 

 

Harmincöt éves a „Cornett”

 

– Kellemes a hangulat a Cornett Hangszercentrumban, a látogató nem csak vásárolhat; hanem szervizeltethet, javíttathat.

– Mondták már a vásárlók,hogy szeretnek betérni ide a hangulat miatt is; a hanszerek sokasága megnyugtató, s „ez a béke szigete”. Sok olyan ember jár ide, aki az életét nem tudja zene nélkül elképzelni. Bármikor számíthatnak szakmai tudásunkra, és a minõségi munkánkra, hisz az életünket a hangszerek közt töltöttük el.

– A közelmúltban az Éneklõ Ifjúság címû kórusversenyen találkozhattunk a Cornett nevével. Miért?

– Támogatjuk a város, a régió zenei rendezvényeit, a tehetséges fiatalokat és versenyeiket; hog yminél többen kibontakozhassanak, zenei, mûvészi élményhez, sikerhez jussanak.

A „Cornettnek” köszönhetem életem legnagyobb élményét is.

– Milyen élményt?

– 2007-ben meghívtak a Kínai Hangszer Világkiállításra; így sétálhattam a Kínai Nagyfalon.

 

„Az unatkozni szót nem ismerem”

 

– Foglaljuk össze: Több, mint harmincöt éve szaxofonos elõadómûvész, zenetanár, hangszerkészítõ és javító, illetve kereskedõ-üzletvezetõje a Cornett Hangszercentrumnak. Hogy lehetséges egyszerre ennyi mindennel foglalkozni? Mibõl merít energiát?

– Nagyon változatos és érdekes mindaz, amivel foglalkozom: ha az egyikben elfáradok, a másik felfrissít. Nem tudom, milyen a passzivitás az unatkozni szót nem ismerem. Mindig van tervem, célom, s ez éltet. Bármilyen feladatot megoldok, az sikerélményként élem meg: ha ezredszer kell ugyanolyan típusú hibát javítanom a hangszeren: ugyanolyan érdekesnek találom, mint legelõször. A sikerélmény nagyon fontos az ember életében, és képesnek kell lenni arra, hogy megéljük.

– Mi jut eszébe arról a szóról, hogy zene?

– „Zene nélkül nem tudok élni” – ám ez a mondat nem tõlem származik: egy harmadikos kislány írta a vizsgalapjára. A muzsika megnyugtat, felfrissít, energiát ad.

Close Menu