Szathmári Károly életútja 1925–2015

Facebooktwittergoogle_plusredditpinterestlinkedinmail

Édesapám ebben az évben lett volna 90 éves, sajnos ezt a kerek évfordulót már nem élhette meg, 2015. április 13-án eltávozott közülünk. A 90 éves évforduló kapcsán Deményi Sarolta, a Hajdú-Bihari Zenei Egyesület elnöke azzal a kéréssel fordult hozzám, hogy a Rubato című zenei lap számára írjak Róla egy életút ismertetőt. Igen nehéz feladatra vállalkoztam, hiszen a halála óta eltelt rövid időszak a veszteség fájdalmát alig-alig enyhítette. Ugyanakkor könnyítette munkámat az, hogy számos, korábban megjelent feldolgozás állt rendelkezésemre, melyben édesapám már önmaga elkészítette életút ismertetőjét, s többnyire egy-egy évfordulós kiadvány, vagy megemlékezés kapcsán az Őt jól ismerők tollából munkásságát értékelő feldolgozások is készültek. Ez adta Nekem az indíttatást arra, hogy az itt most közreadott feldolgozást többségében ezekre a már említett munkákra építsem. V. Szathmári Ibolya

szatmari-k-01Szathmári Károly 1925. október 26-án született Debrecenben, ahol akkor szülei éltek. Édesapja szülőfalujából, Nádudvarról hozta magával a családban generációkon át öröklődő kovács mesterség ismeretét. Édesanyja parasztcsaládból származott, az Ő családja révén  kerültek Hajdúszovátra, miután itt szereztek földet, s édesapja a családba bekerülve itt folytatta a kovács és gépész
mesterségeket. Kisgyermekkori élményei a debreceni, hajdúszováti és váltottföld-tanyasi élethez egyaránt gazdagon kötődtek. Szülei 1932-ben véglegesen megélhetésük színhelyére, Hajdúszovátra költöztek, így elemi iskolái első négy osztályát itt végezte. IV. osztályosként került kapcsolatba azzal a kiváló zenész Csiky László tanítóval, aki kántorkodott is, s a férfi Dalárda, azaz a hajdúszováti Kórus előde egyik vezetője is volt. Neki köszönhette azt, hogy jó hangú és jó hallású gyerekként tagja lehetett a templomi gyülekezet énekeseinek és annak a gyermek énekkarnak is, ami mintegy a felnőtt Dalárda utánpótlásaként jött létre. Szathmári Károlynak ez volt az első kötődése ahhoz a kórushoz, aminek később hosszú időn át vezetője lett. Kiváló tanuló lévén szülei a taníttatása mellett döntöttek, így került 1936-ban a Debreceni Református Kollégiumi Polgári Iskolába, majd a Debreceni Református Kollégiumi Tanítóképzőbe, amit 1946-ban bentlakásos diákként végzett el. (Az 1944–45. tanévet a II. világháború miatti
„levente” szolgálata és hadifogsága miatt elveszítette).

Mind a polgári iskola, de még inkább a tanítóképzős időszak meghatározója lett zenei életének. Mély nyomot hagyott benne az, amikor a Csősz László vezette polgári iskolai fiúkórussal 1938-ban, a Református Kollégium 400 éves évfordulóján a Nagytemplomban előadták Kodály: Psalmus Hungaricusát, melynek egyik főpróbáját maga a zeneszerző, Kodály Zoltán vezényelte. Akkor még nem is sejthette, hogy a „Mesterrel” való későbbi kapcsolata mennyire meghatározója lesz kórusvezetői munkájának. A Tanítóképzőben énektanára, s az ottani Ifjúsági Csokonai Férfikarban karnagya az a Csenki Imre lett, aki tanári-, kórusvezetői munkásságával és emberi nagyságával egész életére kiható példaként állt előtte. Tőle kapta a zene-, s mindenek előtt a magyar népdal és a kórusmuzsika szeretetét, karvezetői szuggesztivitása, igényessége, a művek iránti alázata alapvetően meghatározta későbbi karvezetői munkásságát is. Itt kezdődött életre szóló barátsága iskolatársával, Vass Lajossal is. A kollégiumi évek alatt megmutatkozott a hagyományos népi kultúra iránti érdeklődése is, tagja volt a táj- és népkutató csoportnak, Hajdúszováton folytatott gyűjtő- és feldolgozó munkáival pályázatokon országos helyezéseket ért, szívügyévé a népdalok gyűjtése és továbbörökítése vált. 1946 nyarán kitűnő eredménnyel tanítói, kántortanítói oklevelet szerezve került haza Hajdúszovátra, ahol 1949-ig tanítója, majd 1960 – ig igazgatója lett az iskolának. Az oklevele hátlapján szereplő bejegyzés:„jelen oklevél tulajdonosa zenei képessége, érdeklődése és ügyessége alapján az énekórák teljes óraszámban való ellátására alkalmas. Debrecen, 1946. június 26. Csenki Imre zenetanár, Szemes Károly igazgató h., Nyakas László énektanár” – feljogosította a zenei életbe való aktív bekapcsolódásra is. 1947 telén a helyiek kapacitálására vállalta a II. világháború miatt szünetelő, nagy múltú, akkor még férfiakból álló kórus újjászervezését és vezetését. Ez időtől kezdődően egy egész életre elkötelezte magát a kórusmozgalommal, mindenek előtt a
szováti kórussal. 1948-ban megalakította a női kart is, s hamarosan a két kórust vegyes karrá egyesítette.

Hajdúszováton 1887 óta működik folyamatosan énekkar, Szathmári Károly sorrendben a 15. és egyben utolsó vezetője is lett a kórusnak. Személyével egy új korszak kezdődőtt a kórus életében. Az előzményekről Ő maga így írt a „Csillag ragyog…” című könyvében: A kórus „megpróbáltatásokon, karnagyi változásokon, időszaki szüneteltetéseken túl is fennmaradt, mert tagjait összetartotta az éneklés, a dal szeretete, egymás megbecsülése, a közösségi élet sok-sok szépsége. Ezen időszakban is betöltötte társadalmi hívatását. Szerepeltek közösségi ünnepeken, akadtak esküvői, névnapi, temetési szereplései. Május éjszakáján még szerenádot is adtak legényemberek kívánsága szerint. 15–20 liter borért még képviselői választási szereplésük is volt. Szinte minden évben tellett erejükből egy-egy színdarab előadására is…” Korszakos változást jelentett a kórus életében az, amikor másodszori próbálkozást követően 1948. május 7-én Kodály Zoltán engedélyezte, hogy a kórus viselheti a nevét. Rendkívüli jelentősége van annak, hogy a szováti kórus volt az országban az első, akinek engedélyezte ezt a névadás feltételként nagyon komoly elvárásokat megfogalmazva: „Igen tisztelt énekkar! Eddig minden ilyen kívánságot, hogy rólam énekkart nevezzenek el, elhárítottam. Ha most a hajdúszovátiak ismételt kérésére habozom, hogy ne tegyek-e kivételt, az jut eszembe, hogy ezzel a Kar nagy kötelezettséget vállal: kétoldalú szerződés ez, én azt kötöm ki a nevemért, hogy a kar soha egy darabot sem vesz műsorára, amit én nem helyeselnék. Gondolják meg, milyen szoros megkötöttséget jelent ez! Ha elég erősek, hogy teljesíteni tudják: ám legyen. Próbája lenne ez: megbír, megtűr-e a magyar vidék olyan énekkart, amely csak jót énekel.” (Kodály Zoltán neve viselését engedélyező levél eredetijét a Kecskeméti Kodály Intézet őrzi, melyet a kórus centenáriumi évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen, 1987-ben adtak át megőrzésre Ittzés Mihálynak, az intézet helyettes igazgatójának.)

A kórus és karnagya vállalta ezt a feltételt. A sikerek és eredmények bizonyítják, hogy a Kodály által támasztott elvárásnak Szathmári Károly vezetésével mindvégig eleget tettek. A névadó Kodály Zoltán és a kórus közvetlen kapcsolata a zeneszerző élete végéig megmaradt. Így pl. 1952-ben a Zeneakadémián megrendezett hangversenyen a 70. születés napját ünneplő Kodályt a szováti Kórus is köszöntötte, s egy delegációval otthonában is felkereste. 1963. május 20-án Kodály feleségével, Péczeli Saroltával Hajdúszovátra is ellátogatott, tiszteletükre a kórus hangversenyt adott. A vendégkönyvbe ekkor került be a következő bejegyzés:
„Örömmel hallottam a kórus szép fejlődését. Kívánom, hogy nőjön fel minden akadály ellenére, bizonyítsa, hogy ilyet is tud a magyar falusi nép. Kodály Zoltán, Kodály Zoltánné.” 1977 óta a Művelődési Ház falán elhelyezett emléktábla örökíti meg ezt a látogatást, s ide került 1978-ban Somogyi Árpád Munkácsy-díjas szobrászművész Kodályt ábrázoló domborműve is. 1982 óta Kodály Zoltánné hozzájárult ahhoz is, hogy a Művelődési Ház felvegye a Kodály nevet, 1998-ban pedig személyes jelenlétével tisztelte meg azt az ünnepi rendezvényt, melyet a kórus Kodály név felvétele 50. évfordulójára rendeztek Hajdúszováton. Szathmári Károly már munkahelye hajdúszováti időszakában is folyamatosan képezte, tovább képezte magát. 1950/51-ben karnagyi továbbképzéseken vett részt, ahol olyan kiváló oktatói voltak, mint Kodály Zoltán, Forrai Miklós és Bárdos Lajos. 1952–55 között az Egri Állami Pedagógiai Főiskolán matematika–fizika szakos tanári oklevelet szerzett, majd ugyanitt 1959–61 között levelező tagozaton elvégezte az ének-kiegészítő szakot is, szakdolgozata témájaként Kodály Zoltán énekpedagógiai munkásságát választotta. A kitüntetéses oklevél megszerzését követően a Népművészeti Intézettől karnagyi munkájára megkapta az „A” kategóriás működési engedélyt is. 1961-ben munkahelyi és hivatali teendői ismét Debrecenbe szólították, családjával ide is költözött. Először a Hajdú-Bihar Megyei Moziüzemi Vállalat igazgatója lett, majd 1964-ben a Debreceni Járási Tanács és jogutóda, a Járási Hivatal elnökévé választották. Ezt a felelősségteljes posztot egészen 1984-ig, a Hivatal megszűntéig, nyugdíjba meneteléig töltötte be. Debrecenbe kerülésével nem szakadt meg kapcsolata Hajdúszováttal, új munkaköreit ugyanis azzal a kikötéssel vállalta, hogy nem hagyja ott a hajdúszováti kórus vezetését. Munkahelyi vezetői ezt a kikötést elfogadták, s az énekkari próbákra, fellépésekre való rendszeres utazásait a hivatali gépkocsi biztosításával is segítették. Ujváry Zoltán írta róla a „Csillag ragyog…” című kiadvány előszavában: „Szathmári Károly neve összefonódik a kórus felszabadulás utáni történetével, a magyarországi kórusmozgalommal, elsősorban azonban a szűkebb haza, a szülőváros, Debrecen és a szeretett falu, Hajdúszovát kulturális életével.” Valóban, az 1887 óta működő szováti kórusnak nemcsak a leghosszabb ideig, 63 évig volt a vezetője, hanem Neki köszönhető az is, hogy irányítása alatt érte el a legjelentősebb elismeréseket, szakmai sikereket és eredményeket. Ezek között találjuk a Szocialista Kultúráért, a Kiváló Együttes miniszteri kitüntetéseket, az országos minősítő versenyek legmagasabb fokozatait, az örökös Kiváló együttes címet, és a fesztiválkórus elismeréseket.

Szathmári Károly kórusvezetői tevékenységének nagyobb részét tiszteletdíj nélkül, a zene, a falu és lakossága iránt érzett szeretetből és elkötelezettségből végezte. Mind a kórus, mind a maga számára mindenkor magasra helyezte a mércét, de egy pillanatig sem tévesztette szem elől a kórus paraszti jellegét, a kórustagok igényét és „terhelhetőségét.” Színvonalas, fáradhatatlan munkájára zeneszerzők egész sora figyelt fel. Több, mint húsz kórusmű ősbemutatója fűződik nevükhöz, köztük ilyen zeneszerzők ajánlásával, mint Csenki Imre, Czövek Lajos, Vári Ferenc, Vass Lajos, vagy Lóránd István. A kórus fő profilját a népdalok, a népdalfeldolgozások adták, de mindemellett a repertoár folyamatos bővítése, az új művek tanulása – mely a szovátiak esetében hallás után történt – lehetővé tette azt, hogy ott legyenek valamennyi versenyen és kórustalálkozón. 1970-től rendszeresen szerepeltek a Magyar Rádió Kóruspódiumi műsorában, a Szolnokon 2–3 évente megrendezésre kerülő Kodály Kórusok Országos, majd Nemzetközi Találkozója mindegyikén jelen voltak. Szinte minden évben szereplői
voltak Debrecenben a megyei kórusfórumnak, múzeumi muzsikáknak Budapest és környezetünk múzeumaiban. Fontosnak
tartották a hozzájuk hasonló és környékbeli kórusokkal való rendszeres találkozást, kölcsönösen jelen voltak egymás évfordulós
ünnepein, rendezvényein. Cserekapcsolat, községkapcsolat révén külföldre is eljutottak – Ausztriába (1996), Bulgáriába (1964–1970–1985), Olaszországba (1991), Romániába – Erdélybe (1977–1992–1996–1998), Szlovákiába (1987), Ukrajnába (1989) –, mindezek maradandó élményt nyújtottak a kórustagoknak. A fellépések előkészítése, a programok szervezése nemcsak szakmai, de igen komoly szervezői tevékenységet is igényelt a kórus vezetőjétől. Felbecsülhetetlen az a közművelődési munka is, amit a kóruson belül, a próbákon végzett a művekkel kapcsolatos zenetörténeti, zeneelméleti magyarázataival, a szereplésekhez kapcsolódó ismeretterjesztő előadásaival. A rendszeres szerepléseken túl számos olyan vállalást is megvalósítottak, mely ékes bizonyítéka annak, hogy a kórus és karnagya a település kulturális életének legfontosabb tényezőjévé vált. A névadó Kodály emlékének ápolása mellett létrehozták azt az emlékszobát és kiállítást, mely egyedülálló relikviákat őriz a kórus történetére, munkásságára vonatkozóan. Nem sok település mondhatja el magáról azt sem, hogy könyvtára zenei részleggel is rendelkezik vagy, hogy a kórus első karnagyáról Gaál Zsigmondról utcát neveztek el és tiszteletére emléktáblát lepleztek le. Somogyi Árpád szobrászművész: Lány citerával című szobra pedig a község központjában elhelyezve hirdeti, milyen fontos szerepe van a zenének a település életében. Szathmári Károly kezdeményezésére és hathatós szervező munkája eredményeként valósulhatott meg továbbá az 1848/49-es emlékmű és emlékpark, nagy szerepe volt az 1944-ben ledőlt templomtorony újjáépítésében, helyreállításában is. Szathmári Károly 1984. évi nyugdíjba vonulását követően is rendszeresen kijárt Hajdúszovátra a kóruspróbákra, fellépésekre. Bényei Józsefnek karnagyokról írt munkájában így vallott arról, miért is ragaszkodott egymáshoz ilyen hosszú időn át kórus és karnagya: „Mióta én karnagy vagyok, körülbelül 350–400 ember énekelt a faluból a kórusban. 1947-es indítású már csak magam vagyok… Aki a zene közelében él, emberibb ember, aki ilyen régóta kötődik egy magyar faluhoz, talán magyarabb magyar és teljesebb minden szempontból… Ebben a kórusban példa van. A folyamatos, egyenletes, színvonalas munka, a jó közösségi élet példája, ami egyúttal más társadalmi mozgásforma is. Ez ösztönző erő, gerjesztő és széles körben ható. Hat rám, hat a községre, és hat a kórusra is, hogy valóban legyenek, maradjanak példa. Hát erre gondolok, ha odaállok eléjük és a kezem mozdulatára
felcsendül egy-egy dal. Tudom, hogy a legkedvesebb kórusművemet, a Mátrai képeket soha nem tudom elvezényelni nekik. De annyi mindent tudunk énekelni! És amit énekelünk, annak azt hiszem, hite van, hűsége…”

A kórus számos programja és fellépése között egyik legemlékezetesebb a fennállásának 100. évfordulójára szervezett ünnepségsorozat volt 1987-ben. A kórus és karnagya köszöntésére a megye és Hajdúszovát hivatali vezetőin túl a kulturális és zenei élet jeles képviselői is megjelentek, köztük Tóthpál József a KÓTA főtitkára, Ittzés Mihály, a Kecskeméti Kodály
Intézet helyettes igazgatója, Vass Lajos, Csenki Imre, Czövek Lajos zeneszerző-karnagyok és Kodályné Péczely Sarolta is. Erre az alkalomra jelent meg Szathmári Károly: Csillag ragyog…100 hajdúszováti népdal-t közreadó munkája is, melyben összegyűjtötte, rendezte és közreadta a település népdalként számon tartott anyagát. Ujváry Zoltán ezekkel a szavakkal ajánlotta a könyvet az érdeklődők figyelmébe: Szathmári Károly ebben a munkában hajdúszováti működésének méltó örökségét nyújtja át a falu közösségének. Az összegyűjtött népdalokat visszaadja annak a közösségnek, amelyből merítette. A falu, a szülők, a nagyszülők, dédszülők népdalkincsének legszebb darabjait mentette az utókornak, a ma és a holnap nemzedékének, hogy ne feledjék ősi kultúrájukat… Egy számottevő hajdúsági település népdalkultúrája tárul itt a néprajztudomány és a nagyközönség elé.

Olyan népdalrepertoár ez, amely a gyűjtő karnagy, Szathmári Károly és a szováti Kodály Kórus révén nemzeti közkinccsé vált.” Ezen népdal gyűjteményt egészítette ki és tette teljesebbé a 2002-ben 55 dal és év címmel megjelent kiadvány, mely az előzőhöz hasonlóan nemcsak a népdalokat közli, hanem a kórus történetére vonatkozó tanulmányokat is többségében Szathmári Károly megfogalmazásában. A hajdúszováti kórus vezetése mellett a zenei élethez több, más szállal is kapcsolódott. Az országos kórusmozgalomhoz való erőteljesebb kötődését jelentette, hogy már az 1950-es években bekapcsolódott a Magyar Kórusok és Zenekarok Szövetsége, a KÓTA munkájába, tagja volt a Paraszténekkari-, majd a Népzenei Bizottságnak, dolgozott a Vass Lajos Népzenei Szövetség Ellenőrző Bizottsága elnökeként is. 1990-ben oroszlánrészt vállalt annak a Hajdú-Bihari Zenei Egyesület létrehozásában, mely az amatőr kórusok, zenekarok, népzenei együttesek és vezetőik összefogására, munkájuk támogatására, biztosítására jött létre. Hihetetlen energiával és elhívatottsággal elnökként 12 éven át vezette az egyesület munkáját. Szűkös anyagi körülmények között is nagy igényességgel 1991 óta szerkesztette és jelentette meg az egyesület folyóiratát, a Rubato-t is, mely évi három számával az országban egyetlen ilyen rendszeresen megjelenő zenei kiadványnak tekinthető. 1983-tól a debreceni Baross Gábor Szakképző Iskola minden évben megújuló énekkara vezetését is elvállalta, több, mint tíz éven át nagy szeretettel és lelkesedéssel tette ezt is. Nevéhez fűződik a szakközépiskolai és szakmunkástanuló énekkarok számára rendezett kórustalálkozók és területi énekkari bemutatók szervezése is. 1984–88 között részfoglalkozású igazgatója volt a Debreceni Kodály Kórusnak is, ez a munka elsősorban adminisztratív és szervezői tevékenységből állt, de nagyon sokat jelentett Neki az, hogy „belekóstolhatott” a profi zenélésbe, annak számára legkedvesebb vokális formációjába is. Szathmári Károly iskolai és hivatali munkáját több kormány – és minisztériumi kitüntetéssel – Munka Érdemérem két alkalommal, Munka Érdemrend arany fokozata két alkalommal, a Haza Szolgálatáért arany fokozata két alkalommal – ismerték el. Karnagyi munkájáért megkapta a Kiváló népművelő (1963), a Szocialista Kultúráért (1953, 1971, 1972) kitüntetéseket, a Csokonai művészeti díjat (1967), a Hazafias Népfront kitüntető jelvényét (1975), a Kodály Zoltán Emlékérmet (1989), a Hajdúszovát díszpolgára kitüntetést (1992), és az Életfa-díjat (1989). Sok-sok megbízatása és elfoglaltsága mellett jutott ideje családjára és kedvenc időtöltésére, a társasutazásokra is. Felesége, Kapus Erzsébet, hajdúszováti pedagógus, akivel 1948-ban kötöttek házasságot mindenkor nagy segítséget és biztos hátteret jelentett számára. Elégedettséggel és nem kis büszkeséggel töltötte el az, hogy egyetemet végzett három gyermeke – Erzsébet, Ibolya, Károly – felelősségteljes munkaköröket és megbízatásokat betöltve a társadalom ismert és elismert tagjai lettek. Családjaik révén hat unoka és öt dédunoka érkezésének is örülhetett, s megadatott Neki az is, hogy az unokák életben való elindulását, boldogulását is nyomon kísérhette.

Szathmári Károly 2010-ig vezette a Hajdúszováti Kodály Énekkart, ezt a munkát – idős kora, s főleg a Debrecenből való kijárás miatt – tovább már vállalni nem tudta. A kórus ezt követően még egy rövid ideig működött, jelenleg nincs karnagya, tagjaiból néhányan bekapcsolódtak az 1995 óta működő Vass Lajos Dalkör munkájába. Díszpolgári címmel járó megbízatása révén a kulturális bizottság tagjaként Szathmári Károly 2010 után is tovább segítette a település munkáját. Örömmel vett részt a Magyar Kórusok Napján, azaz Kodály Zoltán születésnapján (XII. 16.) Hajdúszováton megrendezésre kerülő Hajdú Kórustalálkozókon, melyet a Hajdúszovát Kulturális Fejlődéséért Közhasznú Egyesület 2009-től rendez kórusok és népdalkörök számára. A rendezvény az egykori nagy múltú hajdúszováti kórus munkájának egy nagyon fontos szegmensét vállalta fel: a helyi kodályi hagyományok megőrzését, a kodályi örökség jelentőségének megismertetését és annak minél szélesebb körben való kiterjesztését. Bízunk abban, hogy ezt nem csupán egy rendezvény keretében teszik, hanem a mielőbb újraéledő és kiválóan működő szováti kórus rendszeres fellépéseivel is.

És akkor Szathmári Károly – aki egész életét ennek az ügynek szentelte, aki igen gazdag, tartalmas és boldog életének 90. évében, rövid betegség után végleg „hazatért” szeretett falujába most már örökre megpihenni – bizonyára elégedett lesz!

Szathmári Ibolya