G. P. da Palestrina: Quam pulchra es et quam decora

G. P. da Palestrina: Quam pulchra es et quam decora

Giovanni Pierluigi da Palestrina motettáinak negyedik kötete először 1584-ben jelent meg Rómában Motettorum Quinque Vocibus Liber Quartus Ex Canticis Canticorum címmel. Az ajánlás XIII. Gergely pápának szólt, a szövegben Palestrina saját addigi stílusának fordulatáról ír – „Egykor magam is ezen zeneköltők közé tartoztam, s ezt szégyellem és bánom ma már […] más belátásra tértem”1 – s abban reménykedik, hogy amennyiben ezek a művei tetszést aratnak, úgy később más darabjait is ki merné adni. Az Énekek éneke motettákat tehát nyilvánvalóan előadásra szánta, méghozzá a Sixtus-kápolna falai közé, amelyek így valószínűleg paraliturgikus keretek között hangozhattak fel. Abban biztosak lehetünk, hogy a művek felhangzottak és tetszést arattak, mert hamarosan újabb kiadásai jelentek meg. Hogy a Canticum canticorum gyűjtemény milyen rohamos népszerűségre tett szert, álljanak itt az adatok: a következő tíz évben – tehát még Palestrina életében – további három kiadás látott napvilágot Velencében, az 1588- as például egyes források szerint nem kevesebb, mint 3000 példányban jelent meg, 1650-re pedig a kiadások száma elérte a tízet.2 A sorozat 29 motettából áll, a szövegeket az Énekek éneke első hét fejezetéből válogatta ki a szerző. Az első 8 tétel a teljes első fejezetet átöleli, sőt átnyúlik a második passzusba is. A továbbiakban már szelektált a szövegek közt, két tételt illesztett be a negyedik fejezetből, majd visszatért a félbehagyott második fejezethez, s azt egy kivétellel – 2,15 – végig feldolgozta. Újra túlnyúlt a következő szerkezeti egységbe, de a második vers után abbahagyta, s átugrott az ötödik szakaszra. Innen két motettában öt verset zenésített meg, a hatodik fejezetből pedig négy tételben összesen hat versszakot. A hetedik fejezet majdnem teljes, csak az utolsó szakaszt hagyta el, s a motettás könyv ezen a ponton fejeződött be. A teljes utolsó, nyolcadik fejezet kimaradt, s a középső passzusoknak is kevesebb, mint a fele kapott zenei köntöst. Így sajnos – bár így is több mint két tucat remekművet kapott 1584-ben XIII. Gergely pápa és a világ – némileg torzóként tekinthetünk erre a nagyszabású műre.

A ciklus 27. tagja a Quam pulchra es et quam decora című motetta. A szöveg az Énekek 7. fejezetének 6–8. szakaszait tartalmazza. Összehasonlítva a többi azonos című darabbal, megállapítható, hogy közülük ez az egyik legrövidebb szövegszakaszt feldolgozó alkotás.

[one_half padding=”0 15px 0 15px”]

Cant 7.6

quam pulchra es et quam decora
carissima in deliciis

Cant 7.7

statura tua adsimilata est palmae
et ubera tua botris

Cant 7.8

dixi ascendam in palmam
et apprehendam fructus eius
et erunt ubera tua sicut botri vineae
et odor oris tui sicut malorum

[/one_half]

[one_half_last padding=”0 15px 0 15px”]

Én 7,6

Mely szép vagy, és mely ékes,
én szerelmesem a
gyönyörűségekben!

Én 7,7

Termeted a pálmafához hasonlít
és emlőid a szőlőgerezdekhez

Én 7,8

Mondám: Fölhágok a pálmafára,
és megfogom annak gyümölcseit;
és olyanok lesznek emlőid, mint a
szőlőgerezdek,
és szád illata, mint az almáké.

[/one_half_last]

A darabot a két legfelső szólam hosszan elnyújtott hangjainak kényelmes kvintimitációja kezdi, méltóságteljes inga módjára körüljárva a főfokok alaphangjait, ezzel megadva a mű alapkarakterét, s egyúttal tonális kereteit is. A téma második fele szelíden meglódul, de csak éppen annyira, hogy a szubdominánst elérje, s onnan visszaereszkedve jusson el az első F-ión zárlatig. Itt kapcsolódik be az alsó két szólam ugyanazon a módon, ahogy azt a mű elején már hallottuk. A 9. ütemhez érve a téma tercpárhuzamos szakasza – et quam decora – pár hang erejéig emelkedő szexthangzatok menetévé bővül: kitapinthatóvá téve a mű elejére jellemző látens archaizáló szándékot.3 (Lásd a 25. kottapéldát).

Az új szövegrész – carissima – közeledtére a kevés, viszonylag meglepő fordulat egyikével, egy V-VI álzárlattal hívja
fel óvatos udvariassággal az esetleg már lankadó figyelmet (26a kottapélda).

palestrina25-kotta25. kottapélda

26a-kotta

26a kottapélda

A következő szakasz elején – statura tua – Palestrina hasonló eszközzel, de nem ugyanazzal operál: a 20. ütem közepén két szólam (szoprán I és alt) látszólag a dominánsra (C-mixolíd) érkezik, s a szoprán II átmenőhangjai ebbe belesimulnak. Ugyanakkor az új anyaggal jelentkező basszus szólam fellépő, hosszú értékű, ezáltal a legnagyobb nyomatékkal bíró a-hangja az ebben a moduszban meglepőnek számító, a fülnek jóval szokatlanabb fríg hangzásúra színezi az akkordot (26b kottapélda).4 Ez az imitáció a legpéldaszerűbb,5 ugyanakkor az első, vizuális képzeteket is generáló szakasz; a kedves termetének pálmához, pontosabban inkább pálmafához hasonlítása – hiszen itt a nálunk kevésbé ismert datolyapálmáról van szó –, eszünkbe juttatja annak tipikus képét: egy magasba nyúló, sudár, ámde kitartó és erős törzsű növényét, melynek tetején mintegy dús hajkoronaként terülnek szét a pálmalevelek.

palestrina26bb-kotta26b kottapélda

A szelíd természetességgel áradó polifóniát egy váratlan cezúra akasztja meg – bár a szoprán I előlegező hangja ezt relativizálja –, egy határozott kijelentést megszólaltató tonikai akkord: dixi (mondtam). A szerkezet azonban itt még nem változik meg, a szó második felére eső domináns hangzat már újra a mozgásba lendülő polifóniában jelenik meg. A mű talán leghatásosabb, legjobban előkészített része következik: ascendam in palmam (felhágok a pálmafára). A témához itt is erős képi asszociációk társulnak; a különböző pontokon elrugaszkodó szólamok egyre hosszabb, egyre nagyobb ambitusú skálameneteket járnak be, vagyis egyre nagyobb magasságokba törnek, s végül a szoprán szólam második nekifutásra feljut a pálmafa csúcsára (27. kottapélda). Jeppesen így ír Palestrina stílusának erről a
jellegzetességéről: „Különös gonddal ügyel, nehogy a melodikus csúcspontok legmagasabb hangjának hatását ugyanennek a hangnak röviddel korábbi alkalmazása lerontsa, mert ez erőtlenné tenné magát a kulminációt.”6 Ebben a darabban ez tökéletesen megvalósul, a g” a műben sem korábban, sem később, egyedül csak itt szólal meg.

palestrina27-kotta27. kottapélda

A mű utolsó részében elsősorban néhány rövid homofón szakasz megjelenése hat az újdonság erejével. A legérdekesebbnek azonban egy újabb ötletes madrigalizmus tűnik: a kedves bódító illatától – et odor oris – úgy megszédül a szerelmes, hogy hirtelen három emelettel, azaz három kvinttel lejjebb találja magát (C→F→B→Esz, 28. kottapélda). A darab végéhez közeledve aztán fokozatosan lelassul a mozgás, egyre több a hosszú ritmusérték, előbukkannak a mű elejének brevisei és semibrevisei, s az inga is újra meglendül, ezúttal plagális fordulatokkal ringatva el a szerelmeseket – és szerencsés esetben a hallgatót (28. kottapélda).

palestrina28-kotta28. kottapélda

A motetták ajánlásában Palestrina azt írta: más belátásra tértem.  Látva ezt a csodálatosan arányos és tökéletesen letisztult remekművet, írhatta volna talán azt is: lehiggadtam.


1 Giovanni Pierluigi da Palestrina: Canticum canticorum. 29 motetta ötszólamú vegyeskarra. Közreadja Jancsovics Antal. (Budapest: Editio Musica, 1976): 3.

2 Franz Espagne: „Vorwort”. In: Theodor de Witt (szerk.): Pierluigi da Palestrina’s Werke. IV. (Leipzig: Breitkopf & Härtel, 1871): VII.

3 A szólamok páros elrendezése Josquin asszociációkat ébreszt, a vékony, néhol csak 2–3 szólamos felrakás még korábbi időket idéz.

4 A Szoprán I a 20. ütem közepén végül nem is áll meg, pedig a témája végére ért, tovább lendülve egy fríg kadenciával fejezi be a szakaszt.

5 Példaszerű abban az értelemben is, hogy tankönyvekbe illő az a tökély, ahogy felépíti Palestrina ezt az imitációt.

6 Knud Jeppesen: Ellenpont. A klasszikus vokálpolifónia tankönyve. (Budapest: Zeneműkiadó, 1988): 96.

Close Menu