Rubato újságcikkek kategória bejegyzései

Itt olvasható a RUBATO c. egyesületi újságban megjelent cikkek internetes változata.

Debreceni muzsikusok és együttesek kitüntetése

Facebooktwittergoogle_plusredditpinterestlinkedinmail

2015. október 4-én, Budapesten a Magyar Kórusok, Zenekarok és Népzenei Együttesek Szövetsége (KÓTA) fennállásának 45. évfordulója alkalmából rendezett ünnepi koncerten került sor az idei KÓTA-díjak átadására. A 2004-ben alapított magas szakmai elismerést, a KÓTA Elnökségének döntése alapján, a kórus- és népzenei élet kiválóságai vehették át. Debrecen zenei életének rangját bizonyítja, hogy a cívisváros öt kiváló személyisége, illetve együttese is a kitüntetettek között szerepelt. Debreceni muzsikusok és együttesek kitüntetése bővebben…

Szathmári Károly életútja 1925–2015

Facebooktwittergoogle_plusredditpinterestlinkedinmail

Édesapám ebben az évben lett volna 90 éves, sajnos ezt a kerek évfordulót már nem élhette meg, 2015. április 13-án eltávozott közülünk. A 90 éves évforduló kapcsán Deményi Sarolta, a Hajdú-Bihari Zenei Egyesület elnöke azzal a kéréssel fordult hozzám, hogy a Rubato című zenei lap számára írjak Róla egy életút ismertetőt. Igen nehéz feladatra vállalkoztam, hiszen a halála óta eltelt rövid időszak a veszteség fájdalmát alig-alig enyhítette. Ugyanakkor könnyítette munkámat az, hogy számos, korábban megjelent feldolgozás állt rendelkezésemre, melyben édesapám már önmaga elkészítette életút ismertetőjét, s többnyire egy-egy évfordulós kiadvány, vagy megemlékezés kapcsán az Őt jól ismerők tollából munkásságát értékelő feldolgozások is készültek. Ez adta Nekem az indíttatást arra, hogy az itt most közreadott feldolgozást többségében ezekre a már említett munkákra építsem. V. Szathmári Ibolya Szathmári Károly életútja 1925–2015 bővebben…

300 éve született Maróthi György

Facebooktwittergoogle_plusredditpinterestlinkedinmail

Maróthi György pedagógiai tevékenysége széles skálán méltatható, túlzás nélkül állíthatjuk róla, hogy igazi tanár volt, akire maradandó oktató-nevelő munkája miatt emlékezünk születése után 300 esztendővel. A róla elnevezett intézményekkel, legyen az bentlakásos kollégium, iskolai tanterem vagy pedagóguskórus, élete fő céljának állítunk a mindennapokban is kikerülhetetlen emléket. A hálás utókor számára a legfőbb példa az lehet, hogy igazán kiemelkedő hatása nem szorosan vett professzori munkájából eredt, hanem a szabadidejében, tanítványai és a szélesebb közönség épülése, gazdagodása érdekében vállalt, úttörő jellegű feladataiból. Ezek közül a hobbik közül most a zenei, és főleg a kórusszervező munkájáról beszélek. 300 éve született Maróthi György bővebben…

HARMINC, NEGYVEN, NYOLCVAN – ÉVFORDULÓK A ZENEMŰVÉSZETI KARON

Facebooktwittergoogle_plusredditpinterestlinkedinmail

2015-ben három évfordulót is ünnepelt a Zeneművészeti Kar Szolfézs-Zeneelmélet, Karvezetés Tanszéke. Harminc éve, 1985-ben került megrendezésre az a szakmai tanácskozás, mely az akkori intézmény, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola Zenetanárképző Intézet Debreceni Tagozata Leánykarának 10 éves jubileumi ünnepsége volt. Egy évvel később, 1986-ban a kettős Liszt évforduló alkalmából újabb találkozóra hívta a tanszék a szolfézs-, zeneelmélet- és ének-zene tanárokat, kórusvezetőket, s ez alkalommal az előadások és kórushangversenyek mellett bemutató tanítások is helyet kaptak a programban. HARMINC, NEGYVEN, NYOLCVAN – ÉVFORDULÓK A ZENEMŰVÉSZETI KARON bővebben…

„ÉNEKLŐ IFJÚSÁG” Hajdú-Bihar Megyei Minősítő Hangversenyek 2015

Facebooktwittergoogle_plusredditpinterestlinkedinmail

A Magyar Kórusok és Zenekarok Szövetsége – KÓTA és a Hajdú-Bihari Zenei Egyesület Ifjúsági Tagozatának szervezésében került megrendezésre az „Éneklő Ifjúság” megyei kórusminősítő három helyszínen történő hangversenye: 2015. április 16-án Hajdúszoboszlón a felújított Kovács Máté Városi Művelődési Központban, 2015. április 18-án Komádiban a Barsi Dénes Általános Iskolában és 2015. április 23-án Hajdúdorogon a Szent Bazil Oktatási Központban.  „ÉNEKLŐ IFJÚSÁG” Hajdú-Bihar Megyei Minősítő Hangversenyek 2015 bővebben…