Búcsú Kedves Tamástól

kedvestamasKét hónapig aggódtunk érte, két hónapig tartott élet-halál tusája. Nehéz tudomásul venni, hogy ez a csupa életerő, mûvészi és szervező erő többé nincs közöttünk. Tizenhat éven át vezette a Liszt Ferenc Zenemûvészeti Főiskola debreceni tagozatát. Az ő nevéhez fûződik az oktatás négyéves szintre emelése, az ötéves egyetemi szint bevezetése, a zeneoktatás valamennyi grádicsát magába foglaló konzervatóriummá való átalakulás. Gordonkamûvész, mûvésztanár volt. Tanszékvezető főiskolai tanár. Kivételes tudású és mûveltségû ember. Sokoldalú érdeklődése és képzettsége révén tanított filozófiát és esztétikát is. Kamaramuzsikusi munkája szólista tevékenységével egyenértékû volt. Különösen sokat tett az új magyar zene megismertetéséért.
Szervező munkája az egész országra kiterjedt, noha elsősorban a város, a régió érdekeit szolgálta. Számos zenei társaságnak volt a vezetője, motorja. Éveken át volt a Zeneakadémia főtitkára. Az utóbbi években az Ifjú Zenemûvészek Nemzetközi Nyári Akadémiájának mûvészeti igazgatójaként tett igen sokat. Hangversenyezett és tanított Európa és a nagyvilág számos zenei centrumában. Kitüntetései közül külön említést érdemel a Magyar Köztársaság Érdemrend Lovagkeresztje, az Artisjus Zenei Alapítvány előadómûvészeti díj és a Debrecen Zenei Felsőoktatásért Díj. Halálával egy nemzedék kiemelkedő muzsikus egyéniségét veszítettük el. 2007 február 10-én 11 órakor a Borbíró téri „Megtestesülés” római katolikus templomban vettünk búcsút Kedves Tamástól.

Első személyes emlékem róla, amikor 1976. őszén főiskolánkon elmondta beiktatási igazgató „szûz” beszédét. – No ez is egy tipikus hangszeres muzsikus, túl sok jóra nem számíthatok! – megjegyzésem eljutott hozzá. Megkért, hívjam meg egy órámra. El is jött a Bárdos Leánykarhoz, Kodály: Semmit ne bánkódjál c. mûvét próbáltuk. „Ilyen eruptív erejû, szuggesztív muzsikustárakra van szükségem” – mondta a próba végén. Jóba lettünk, jóban maradtunk haláláig. Segítő igazgatóm volt, hangszeres mûvészként is nemegyszer közremûködött velünk. A halálát megelőző években egy könyvön dolgozott, amely az egyetemi szintû zeneoktatás debreceni „történetéről” szólt volna, annak meghatározó tanár-egyéniségeiről. Sokat dolgoztunk együtt az „én” fejezetemen. Stílizáltuk, javítgattuk, bővítgettük. Volt még egy kérése: soroljam fel azokat a volt hallgatóimat, akik a legtöbbre vitték a pályán, akiknek a pályafutását különösen ígéretesnek látom, illetve akikben a legtöbb örömöm telt az együttes munkában. Volt kikre emlékezni: Szabó Mártától, Török Ágnestől és Tamási Lászlótól Papp Boglárkáig, Végh Mónikáig, Antal Noémiig. A Kossuth-díjasaimról – Jandó Jenő, Ligeti András, Kovács Kolos, ifj. Sántha Ferenc – nem is beszélve…

Jelentős muzsikust, jelentős tanár- és mûvészegyéniséget vesztettünk el. Csiszolt stílusa, bölcs gondolatai, szép muzsikálásai a lelkünkben megmaradnak.

Szesztay Zsolt

Close Menu