Aki költõk alkotótársául szegődött

Beszélgetés a 75 éves Kocsár Miklós Kossuth-díjas zeneszerzõvel.
Mennyiségében, mûfajaiban, zeneszerzõi nyelvében, színeiben, stíluseszközeiben gazdag életmûvet épített fel jó félévszázados zeneszerzõi munkásságával Kocsár Miklós. Az utóbbi, már évtizedekben számolható alkotókorszakának középpontjába a kórusmuzsika került. Az e mûfajban komponált mûvei tették nevét nemzetközi téren is mind ismertebbé, elismertté.

Értkocsar.mikloshetõ, ha barátságos budapesti otthonában 2008. november 6-án lefolyt beszélgetésünk is fõleg e témakört járta be. Hamar világossá vált a „riporter” számára, hogy termékeny, ma is napról napra dolgozó, mûvei számát gyarapító mesterrel találkozott.
— Dolgozom, mert mindig érkeznek kérések új kompozíciókra. Vannak hûséges kórusok, karnagyok, akik közül elsõ helyen áll a Szabó Dénes vezette Cantemus és a Pro Musica kórus. Nagyon sok mûvem bemutatója fûzõdik hozzájuk és nagyon sok mûvemnek õk voltak a megrendelõi, inspirálói is. Most is – sürgetésükre – az utolsó simításokat végzem azon a karácsonyi énekekbõl összeállított kórus ciklusomon, amit már évek óta részleteiben énekelnek, de minden évben felvetõdik valami újabb ötlet, amivel gazdagítani, színesíteni lehet a mûvet. Ez évben a kórushoz ütõhangszerek is társulnak. Jó az ilyen együttmûködés, mert állandó kontrollt jelent a zeneszerzõnek, akár már a késznek gondolt mûvek további csiszolásához is.
– Egy másféle alkalom, az 1956-os forradalom 50. évfordulója is kórusmûvek írására késztetett. Bár a KÓTA által meghirdetett pályázatra nem adtam be semmit, gondoltam, legyen ez a fiatalabbak lehetõsége… (Örülök, hogy két volt tanítványom is sikerrel szerepelt a pályázaton!) Mégis azt mondhatom, hogy a belsõ késztetést megerõsítette a külsõ figyelemfelhívás. Keresgéltem több költõ kötetében, végül csak visszatértem egyik kedvencemhez, Nagy Lászlóhoz. Csodaszép, nagy költõi megnyilvánulások, és az, hogy az alkalomhoz illõknek éreztem nem egyet, igazolódott, amikor megnéztem a versek keletkezésének évszámát. Bár mondanivalójuk sok esetben inkább áttételesen érvényesül. Összesen hét nõikari tétel készült el Nagy László verseire ebben a tárgykörben.
A mondottakat illusztrálva a zeneszerzõ szinte belefeledkezve olvassa az egyik kórus-vers kezdetét:
– „Zöldellve ez a föld hatalmas / meleg záporoktól szerencsés, / mintha nem történt volna semmi / s nem is kellene egymást enni…” (Álomi beszédem)
– Találtam Kányádi-verset is, ami talán nem is annyira versnek, mint költõi prózának érzõdik (amihez egyébként újabban jobban vonzódom). Volt némi aggályom a szöveggel kapcsolatban, hogy valóban megzenésíthetõ-e, vagy csak kihagyásokkal. Felhívtam Kányádi Sándort, beleegyezne-e a húzásokba, módosításba. Igent mondott, de végül visszatértem az eredetihez:
– „Mintha szögesdrótot hullatnának a lágerálmú sötét felhõk: jaj, szúr, sziszeg az esõ, szinte ráz, mintha árammal volna töltve.” (Májusi kétségbeesés – vegyeskar.) A költõ elmondta, hogy személyes élmények állnak a vers hátterében, 1957-bõl… A darab bemutatója Debrecenben lesz. Amint egy másik új kompozíciómnak, a szoprán és bariton szólóra, vegyeskarra és klasszikus összeállítású nagyzenekarra írott Stabat Maternek is. (November 30. Kölcsey Központ, a szerk.)
Így tér haza idõrõl idõre a zeneszerzõ, mûvei és azok elõadói, köztük most már karmester fia révén is szülõvárosába! – A beszélgetés aztán szûkebben szakmai részletek felé fordult a szöveg és zene viszonyát firtató kérdések nyomán.
– Számomra mindig is fontos volt, hogy a szöveg érthetõ legyen, hiszen a vers közöl valamit, amit nem fedhet el a zene azáltal, hogy csak hangzásokat, hangfoltokat jelenít meg a hallgatónak. Ezért is fontos számomra a jó prozódia. A vers ellen nincs értelme zenét írni. De arra törekszem, hogy mégse legyen direkten illusztratív. Haladjon öntörvényûen, s úgy fejezze ki a tartalmat, adja hozzá a magáét a költõi mondanivalóhoz. Így persze a zenei gondolat valamelyest mégis csak más megvilágításba helyezi, mintegy “átírja” a verset. S ez nem is mindig alakul ki egy csapásra. Sokszor a vers hatására felsejlõ dallamból születik a kórusmû. Fontos a ritmus is, a vers sajátos lüktetése, ha az nem túlságosan mechanikus, ha nem köti túlságosan gúzsba a zeneszerzõi fantáziát, akkor sokat segít. Magamban olvasva sokszor, vagy már könyv nélkül tudva ízlelgetem és alakítom magamévá a költeményt.
Kocsár Miklós mûvei a hazaiakon kívül hamar meghódították több ország karnagyait, énekkarait. Milyenek a tapasztalatai a zeneszerzõnek: hitelesen, megértve szólaltatják-e meg alkotásait? Egy-egy távoli országban nem okoz-e gondot a más kultúrájú beágyazottság, a magyar nyelvû szöveg?
– Korábban elsõsorban Japán és Amerika kórusai mutattak érdeklõdést mûveim iránt. Nagy örömömre szolgál, hogy újabban Európában is mind több helyrõl értesülõk elõadásukról. Öröm, mert végül is zeném európai hagyományokból nõtt ki, ennek a kultúrának része. Meg kell azonban mondanom, hogy japán kórusoktól egészen kiváló elõadásokat hallottam. Mélyre, a zene lényegéig képesek behatolni, anélkül, hogy pontosan tudnák minden szónak a jelentését. Hangszínben is meg tudnak felelni az európai zeneszerzõ igényeinek, s az apróbb kiejtésbeli nehézségeket, az õ nyelvükben nem lévõ hangzók pontatlan kiejtését is feledtetni tudják az átélt elõadással.
A hangszeres muzsika végképp kimarad az újabb Kocsár-repertoárból?
– Szerencsére nem, mert kapok ilyen kéréseket is. Nemrégen olaszországi felkérésre komponáltam egy darabot Fantasia címmel szoprán szaxofonra és hárfára. A Minifesztiválon volt a budapesti bemutatója. Mindjárt jött is a kérdés-kérés az elõadóktól: nem gondoltam-e arra, hogy egy gyors résszel kerekítsem le. Egy idõ után csak megszületett a Friss zárótétel is. Ez még nem hangzott el, amint kórusmûvek is akadnak még a fiókban… S mondom: szólítanak az új felkérések is.
Búcsúzóul – megköszönve a beszélgetést – a kérdezõ jókívánságait mondhatja, felhatalmazás nélkül is bizonyára sokak nevében: Isten éltesse sokáig Kocsár Miklóst alkotóereje teljében! Hadd sírjunk, sirathassunk új Stabat Materével és énekelje ki félelmeinket újabb Nagy László kórusokkal. Örülhessünk Magnificatjával, és szerethessük az élet, a természet szépségét derûs gyermekkaraival, himnikus énekeivel.
Ittzés Mihály
Close Menu