A csalódott harcos – Mosonyi Mihály

A csalódott harcos – Mosonyi Mihály

„A muvészeti kincsásóknak nem szabad veszteg maradniuk és magukat visszariasztani engedni az ijesztő kísértetes alakok
fondorkodásaitól, különben a felszínre hozandott kincs ismét
mélyen alásüllyed a föld alá. Tehát csak előre!” (Zenészeti lapok, 1863, II. évf./33.sz. Mosonyi Mihály)

Mosonyi Mihály 1815. szeptember 4-én született a Moson
megyei Boldogasszony községben. Élete viharos
és szélsőséges szenvedélyekkel volt teli, mint a korszak,
amelyben élt. Szegénysorban élő szülei nem tudták támogatni
tanulmányait, így a német anyanyelvű zenész palánta
(eredeti neve Michael G. Brand volt) 14 évesen saját kezébe
vette sorsát.
Semmilyen munkától nem riadt vissza, hogy Pozsonyban tanulhasson.
Pejachevich Péter gróf szlavóniai kastélyába került,
Rétfalura, ahol pártfogói segítségével nyugodt körülmények között
fejleszthette zeneelméleti tudását és 7 év elteltével, 1842-ben
igazi zongoraművészként és komponistaként költözött Pestre.
A nemzeti romantika nagy harcosai között ez a fiatalember,
aki magyarul élete végéig nem tudott megtanulni tökéletesen,
élen járt a magyar zene megteremtéséért való küzdelemben.
Hihetetlen vitalitással írja kritikáit az általa az 1860-as években
alapított Zenészeti lapok című újságban és ugyanolyan vehemensen
támogatja a hozzá és eszméihez csatlakozók kezdeményezéseit.
Ezen újságnak, melynek alcíme: „Közlöny a zeneművészet
összes ágai köréből” tulajdonosa, főszerkesztője és
kiadója Ábrányi Kornél volt, akinek köszönhetően Mosonyi
életéről ma többet tudhatunk. A lapok hasábjain nyílt próbálkozásokat
tett a magyar katolikus zene megreformálására, még
kottapéldákat is találunk, ahol bemutatja az eredeti és az általa
javasolt formát. Mondanunk sem kell, hogy nagy port kavart
ezzel is és míg élt a magyarságban az öntudat, az igazságtalanság
gyötrő érzése, addig lelkes táborra talált eszméje.
Megelőzve nagy utódját, Kodály Zoltánt, a zeneileg művelt
Magyarország gondolata foglalkoztatta és felhasználva tanítói
kapcsolatait és az újság adta lehetőséget, folytatásos összhangzattan leckéket közölt.
„Egy nemzet, mely szellemi önkifejlődésén törekedik, bizonyára
nem az idegen novella- s regény-irodalom kalandhősein fog
fellelkesülni. Ez, csak saját nemzeti történelme s költőinek dalai
által fog sikerülni. Nagy s nemes dolgokra buzdítani: csak a hazai
képes!” (Zenészeti lapok, 1863, II. évf./35.sz.)

A magyar hangvétel

Az első miséjét még rétfalui éveiben írta, a negyediket – az
utolsót – felesége halála után. Bár a két mű között nagy utat
járt be a szerző (1842 és 1853), magyar hangvétellel mégsem
kísérletezett. Ezt a fordulatot Liszt Ferenccel és az Esztergomi
misével való találkozása hozta meg. Ettől kezdve a két művészt
valami láthatatlan szövetség és szimpátia köti össze, melyet
Mosonyi halála sem tör meg. Liszt egy csodálatos fantáziát
komponált Mosonyi operájának, a Szép Ilonkának dallamaira,
mellyel halhatatlanná tette barátságukat.
Hogy mennyire komolyan vette önmagát és a magyar zene
ügyét, az másik barátjával és vetélytársával, Erkel Ferenccel
való viszonyán mutatkozik meg. A termékenynek és inspirálónak
indult kapcsolat mérges vitába torkollott, melyet Mosonyi ország-világ szeme láttára vívott. Bár Erkel nem reagált nyíltan
a támadásokra, az operaház zeneigazgatójaként levette a műsorról
a Mosonyi-műveket.
Mosonyi harcos természete ellenére végül csalódott, a „magyarkodás”
már nem volt annyira divatos, kevesebb társa
akadt, aki az ügy mellé állt volna. Meg akarta reformálni az
operát, a kamarazenét, az egyházzenét, de egyrészt egymaga
kevés volt hozzá, másrészt nem volt számára elérhető az az autentikus
forrás, mely alkalmas lehetett volna a műzenébe való
adaptálásra. A Füredi–Bognár-féle 100 magyar népdalt használta
forrásként (ahogyan Liszt is), mely kevéssé népdalok,
mint inkább népies dalok gyűjteménye volt.

A műfajok

Amennyire sikeres volt Erkel az új nemzeti opera megteremtőjeként,
ő úgy bukdácsolt ezen az ösvényen. Valószínűleg nem is
ez volt az ő kijelölt útja. „Szerencsére” Liszt őszinte kritikáival
időben elvette kedvét az operaírástól, hiszen nem rendelkezett
azokkal a tapasztalatokkal, melyek ebben a műfajban elengedhetetlenek.
Sem dramaturgiai, sem zenei szempontból nem
voltak színpadképesek ezek az alkotások.
Próbálkozott az akkori dalárdák és egyletek repertoárját is
bővíteni, de kénytelen volt az előadók felkészültségének szintjét
nem meghaladó műveket írni.
Mosonyi annál őszintébb tudott lenni az egyházzenében.
Liszt elismeréseként és barátságuk jeleként felkérte, hogy Esztergomi
miséjéhez Gradualét és Offertoriumot írjon, melyet
hálából elő is adtak az ő vezényletével. Sajnos, mire ebben a
műfajban is az érett, nem csak zenei eszköztárában, hanem
lelkiekben is a letisztult zeneszerzővel találkozhattunk volna,
1870-ben, egy viharban szerzett betegség elvitte.

Ma

Csak sejthetjük, hogy milyen maradandót alkotott volna igazi
tanári és nevelői affinitásával, ha megéri a Zeneakadémia megnyitását,
melynek alapító bizottságában ott volt. Bár nagyon
fontosnak tartotta a magyar zene ősi gyökereinek feltárását és a
műzenébe való beépítését, soha nem veszítette szem elől, hogy
Európa közepén meg kell ismertetni a közönséget más népek
zenei kultúrájával is. Még saját műveit is háttérbe szorította Richard
Wagner és Liszt Ferenc alkotásainak magyarországi bemutatójáért.
Szerzeményei a mai napig mellőzöttek a koncert pódiumokon,
holott kétségtelenül annak a korszaknak remekművei,
mely segített feléleszteni az önmagát bátran vállaló és a minden
valójában magyar zenét.
A Sol Oriens kórus és kamarazenekar, melynek koncertmestere
Versánszky Ildikó, 2015. december 19-én, a Szent Anna
székesegyházban előadja a C-dúr misét, mely alkalom a Katolikus
Újjászületés Emlékév Jubileumi év 2015. hangversenysorozat
záró eseménye lesz.

Deményi Sarolta

Close Menu