A 80 éves Keuler Jenő köszöntése

Facebooktwittergoogle_plusredditpinterestlinkedinmail

Szeretettel várjuk az egykori tanítványokat, kollégákat, pályatársakat, barátokat és a jelen fiataljait és minden kedves érdeklődőt Keuler Jenő zeneszerző, a Kodály Zoltán Zeneművészeti Szakközépiskola nyugalmazott igazgatójának, zeneszerzéstanárának köszöntése alkalmából rendezett szakmai beszélgetésre és hangverseny-estjére, ahol a szerző saját szövegeire komponált elektroakusztikus költeményciklust hallgathatják meg. A rendezvény napja 2016. március 30.

Keuler Jenő

zeneszerző, nyugalmazott zeneszerzés-tanár, a debreceni Kodály Zoltán Zeneművészeti Szakközépiskola nyugalmazott igazgatója.

1936-ban született Budapesten. Zeneszerzői diplomáját 1964-ben Budapesten, a Zeneakadémián szerezte Farkas Ferenc tanítványaként. 1964–1996 időszakban, (diplomája megszerzésétől nyugdíjba vonulásáig), a Kodály Zoltán Zeneművészeti Szakközépiskola zeneszerzés-tanára, 1992-1996 időszakban igazgatója.

A zeneszerzés főtárgy mellett számos más kötelező és fakultatív tárgyat is tanított. (Szolfézs, zeneelmélet, zenetörténet, zeneirodalom-ismeret, hangszerismeret. Fakultatív tárgyként: politechnika, zenei interpretáció, szintetizátor.) Debreceni specialitásként kapcsolódik nevéhez a magyar zeneoktatás szakminisztériumai által modernzene-ismeret néven engedélyezett tantárgy tananyagának és tanítási gyakorlatának kikísérletezése, majd helyi innovációként való meghonosítása. Egyik megfogalmazója volt (Szesztay Zsolttal együtt) annak az igénynek, hogy a zeneművészeti szakközépiskolákban, a leendő szolfézs- és zeneelmélet-tanárok szakmai készültségének biztosabb megalapozása érdekében, kerüljön ismét bevezetésre (a század hatvanas éveiben megszüntetett szolfézs tanszak újraélesztéseként), egy olyan tanszak, mely főtárgyi színvonalú képzést biztosít a tanszakon tanuló diákoknak szolfézskészségeik fejlesztésében, és zeneelméleti ismereteik körének formálásában. (A javasolt tanszak bevezetését „zeneelmélet–szolfézs tanszak” néven engedélyezte a felsőbb hatóság.).
Alkotói munkásságában a zeneszerzés és a zenepedagógia mellett jelentős szerep jutott a zenei kutatómunkának is. Mesterétől, Farkas Ferenctől már tanuló éveiben életre szóló útmutatást kapott arra nézve, hogy a legkülönbözőbb stílusú, illetve a legkülönbözőbb irányelvek szerint készült zeneművekben is felfedezhetők olyan közös törvényszerűségek, amelyek felismerése és tekintetbe vétele hasznos támpontot nyújthat az új utakat kereső zeneszerzők számára. Zenei alkotásaiban, a hagyományos műfajok (szimfonikus zene, szóló és kamara művek) mellett hangsúlyos szerepe van az elektroakusztikus zenének. Bő másfél évtizedig, a Magyar Tudományos Akadémia Zenetudományi Intézetében folyt interdiszciplináris kutatáshoz csatlakozva, a zenét a hangok és az ember kapcsolatrendszerében funkcionáló, információ- és hatásátvitel alapján működő rendszerként tanulmányozta. Vizsgálta a különféle hangjelenségek zenei rendszerbe szervezésének eseteit.

Kísérletezett újszerű, a hagyományos európai hangrendszerektől eltérő rendszerekben kombinált zenei összefüggések alkalmazásával, zajszerű hangjelenségeknek a zene sajátos kifejezésvilágába való bevonásával, a szokványos, metrikus ritmusszervezéstől eltérő, szabadabb időrendben kibontakoztatott történési folyamatok próbálgatásával. Kutatta, hogy a hangzási történés milyen szükséges–elégséges feltételek teljesülése mellett minősülhet zenei történésnek. Tapasztalatait részint zeneművekben, részint zeneelméleti-zenetudományi publikációkban gyümölcsöztette.

A magyar és a debreceni zeneoktatás érdekében folytatott értékes munkája és életműve előtt tiszteleg a Kodály Zoltán Zeneművészeti Szakközépiskola közössége.

Program

2016. március 30.

11:00 órától a Kodály Teremben

CÉLOK, TERVEK, LEHETŐSÉGEK, MŰHELYMUNKA
(EMLÉKKÉPEK ZENEPEDAGÓGIAI MUNKÁSSÁGOMBÓL)

Szakmai beszélgetés Keuler Jenő zeneszerzővel, a Kodály Zoltán Zeneművészeti Szakközépiskola nyugalmazott igazgatójával, zeneszerzéstanárával

18:00 órától a Kodály Teremben

HANGVERSENY-EST
A 80 ÉVES ZENESZERZŐ KÖSZÖNTÉSE ALKALMÁBÓL

„A ZENE PARTJÁN”
ELEKTROAKUSZTIKUS KÖLTEMÉNYCIKLUS A SZERZŐ SAJÁT SZÖVEGEIRE

1. Különös hangverseny. (7’)
2. A Zene partján. (16’)
3. Jelenés. (14’)
4. Énekel… (17’)
5. A kertész. (11’)

A költemények szövege a szerző előadásában hangzik el. Az elektronikus zene kimunkálásában a Magyar Rádió hangmérnökei, Horváth István és Mátyus Attila működtek közre. A helybeli hangosítás hangmestere: Hauck Mátyás, a Kodály Zoltán Zeneművészeti Szakközépiskola stúdióvezetője.

A programokra a belépés díjtalan!